Az „iparos“ kiadó

A nagy művet az író megírja, aztán a kiadó kiadja vagy nem adja ki, az olvasó pedig egész biztos, hogy nem olvassa el. Hogy miért ? Talán nincs rá pénze, talán nincs is hozzá kedve. Irodalmi életünk kanonizált, kortárs isteneit komoly szaktudással rendelkező kiadók favorizálják, műveiket biztos hogy megjelentetik. Ez az irigylésre méltó helyzet talán az oka a ma élő ember íráskényszerének. Olvasni ugyanis nem akar, vagy nem is tud, nem ismeri azt a boldogságos érzést, amit a könyvek nyújtanak, helyette inkább ő akar az okos és szellemes gondolatok szülője lenni. Számára a könyv, melynek fedelén, belső oldalán esetleg felfedezheti a nevét hőn áhított cél, melynek elérését semmi sem akadályozhatja meg. Ha van rá fedezet, még attól sem riad vissza, hogy un. saját kiadású könyve legyen. Innentől kezdve gőzerővel beindul az amatőr írók szüntelen ostroma a Parnasszusra kerülésért. Pályázatokra vadásznak, gyártják a méltó jelzőt nélkülöző „műveket“, díjakat okleveleket, trófeákat kapnak. Mindenre van kereslet és kínálat a veréb és a lószar vonzása alapján. Ez a álságos világ megegyezik az igazival, csak kissé torzan mutatja be alkotók és alkotások, valamint a befogadók viszonyait. Amikor egy önjelölt irodalmár kezébe veszi regényét, úgy érzi célba ért, és a nyomtatott betű varázsától eltelve elhívatottságot érez arra, hogy másokat oktasson, tehetségeket képezzen, pályáztasson, új géniuszokat fedezzen fel. Mindezt egy kiadó keretei között. Az sem baj, ha mások által adott támogatásból saját írásait jelenteti meg. A mai ember vállalkozik, mindbe belefog, több lábon áll, úgy véli, nem árt ha nem csak az irodalom a szívügye, hanem a könyvkiadás mellett ipari, kereskedelmi és egyéb szolgáltatásokat is nyújt. Igy érkezünk el az iparos kiadóhoz, aki tulajdonképpen nem más mint esetleg kötőgépet üzemeltető, élelmiszer, használtcikk kereskedő, ingatlanforgalmazó, rendszergazda, könyvforgalmazó iparos, aki társaival együtt korlátolt felelősségű társaság tagjaként nagy hetykén űz könyvkiadói tevékenységet is. Nos hát hogy azt milyen szinten műveli arról jobb ha nem értekezünk, de lehet, hogy az egyéb tevékenységeit sem tudja igazán jól ellátni. Kérdés, hogy kerül a csizma az asztalra, akarom mondani a szép és nemes gondolatokat, örömöt hozó mindennapi könyvünk az ócskapiacra való bóvlik közé, két agyonhordott, kinyúlt pulóver, vagy rojtos, foltos nadrágok közé a turiba?

Fullánkdíj kétszeres: 10 fullánk

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.