A fancsali cukrász

Ma reggel nem reggeliztem. Nem volt sietős dolgom, nem késtem el sehonnan sem. Kénytelen voltam éhgyomorral útnak indulni, mivel vérvételre voltam hivatalos. A kórház laborja előtt sokan vártak és boldogan adták volna azt a kevéske vért, csak már megszabadulhassanak a idegölő várakozástól. Amikor hazafelé indultam iszonyú éhség tört rám. Az utca túloldalán álló kicsinyke cukrászda felől szálló illatok átcsalogattak a másik oldalra és gyors elhatározással beléptem az üzletbe. Már ismertem a cukrász urat. Jóképű, magas fiatalember boldog, üdvözült mosollyal az arcán valami szalvéta félét szortírozott a pult mögött. Arckifejezéséről láttam a kedves cukrász valahol máshol jár éppen, ott ahol csupa öröm az élet és a tojás, a tejszín is könnyedén alakul át mennyei süteménnyé. De jaj abban a pillanatban, ahogy észlelte hirtelen betolakodó személyemet, megtört a varázs. Mérgesen, sőt bosszúsan tekintett rám. Kelletlenül tudakolta mire van szükségem. Ezen a reggelen én egyáltalán nem nagy kívánsággal hozakodtam elő: sajtos rolót szerettem volna venni. „Nincs“ hangozott a kurta válasz. Gyorsan körülnéztem, ha már itt vagyok és nincs a kedvemre való sós sütemény, akkor mivel csillapíthatnám éhségemet. Döntöttem, kértem egy műanyag dobozba csomagolt gesztenyepürét. Mivel soha sem tudom megállni és régóta tartó szerelem fűz a sötéten ragyogó, kissé kesernyés ízű Rigó Jancsihoz, még egyet az üvegszekrényben sorakozók közül is megkívántam. Aztán még az otthoniakra is gondoltam, némi bűntudattal számukra is csomagoltattam néhány franciakrémest. Bár ne tettem volna. Látva a cukrász úr ábrázatán megjelenő bús őszi fellegeket, rendelés helyett inkább bűnbánóan, gyorsan sarkon fordultam volna. Nagyon megbánthattam az uraságot, amiért megzavartam önfeledt ábrándjai közepette. Fancsali képét még a finom sütemények íze sem tudta feledtetni.

Fullánk díj maximális 5

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.